Csillei Béla
2011. szeptember 15, csütörtök
Kállai Ernő, 19:56
Képgaléria  Nyomtatás  E-mail 

CSILLEI BÉLA

igazgató, Dr. Hegedűs T. András Szakiskola, Középiskola,

Általános Iskola és Kollégium

integraltoktat@freemail.hu

1994-ben végzett a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem pedagógia szakán. 2001-ben a Szegedi Tudományegyetemen közoktatási vezető képesítést szerzett. Neveléstudományokban írott PhD értekezését 2006-ban védte meg.

1999 és 2011 között a Pécsi Tudományegyetem Romológiai Tanszékén oktatott. 2004–2005-ben a Szolnoki Gazdasági Főiskola Társadalomtudományi Tanszékén volt kurzusvezető oktató. 2006-tól 2011-ig a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti Karának adjunktusaként működött. Tizenötödik éve vezeti a hazai és nemzetközi elismerést elnyert, több nemzetközi pályázaton (Leonardo, Phare, Comenius) eredményesen szerepelt középiskolát.

Tevékenységét több díjjal is elismerték. 2003-ban Apczai Csere János díjat, 2008-ban Teleki Blanka díjat kapott, 2011-ben pedig elnyerte az MTA Pedagógus Kutatói Pályadíját.