Osztolykán Ágnes
2011. szeptember 15, csütörtök
Kállai Ernő, 20:04
Képgaléria  Nyomtatás  E-mail 

Osztolykán Ágnes

alelnök, Magyar Köztársaság Országgyűlése

Oktatási, tudományos és kutatási bizottság

osztolykan.agnes@parlament.hu

Az általános iskolát Csengersimában végezte, majd szülei biztatására középiskolai tanulmányait a budapesti Móricz Zsigmond Gimnáziumban folytatta. Felsőfokú tanulmányait a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi karán végezte, ahol politológus és középiskolai tanári diplomát szerzett.

A diploma megszerzése óta munkáját a romák társadalmi integrációjának szentelte, dolgozott tanárként egy VIII. kerületi roma fiatalokat segítő intézményben, majd a Soros Alapítvány munkatársaként, ahol is roma oktatási és jogvédő programokat vezetett. 2002 és 2007 között a közigazgatásban tevékenykedett, ahol osztályvezetőként munkálkodott a Roma Integráció Évtizede Program kidolgozásában és szervezésében.

Mindezek mellett számos civil kezdeményezésben vett részt, mely programok kinyilvánították elkötelezettségüket aziránt, hogy csökkentik a roma és nem roma lakosság szociális és általános életkörülményei között meglévő szakadékot, annak érdekében, hogy a romák végre kitörhessenek a szegénység és a kirekesztettség köréből.

2009 óta a Lehet Más a Politika párt tagja. A 2010. évi országgyűlési választásokon területi listán szerzett mandátumot. Az Oktatási, tudományos és kutatási bizottság alelnöke.