Torgyik Judit
2011. szeptember 15, csütörtök
Kállai Ernő, 20:07
Képgaléria  Nyomtatás  E-mail 

TORGYIK JUDIT

tanszékvezető-helyettes, Kodolányi János Főiskola

Neveléstudományi Tanszék

jtorgyik@uranos.kodolanyi.hu

Pedagógia szakos tanár, szociológus, a Kodolányi János Főiskola Neveléstudományi Tanszékének oktatója. Kutatási területe a multikulturális nevelés. 10 könyvet készített, ebből 2 önálló könyv, 8 szerkesztett kötet. 15 folyóiratcikk, 31 könyvfejezet szerzője. 112 független hivatkozásról tud.

Hat európai országban – Svájcban, Ausztriában, Lengyelországban, Szlovákiában, Romániában, Szerbiában – vendégtanárként és konferenciákon tartott előadást. 43 hazai és nemzetközi konferencia-előadása volt, 14 konferencia (ebből 5 nemzetközi) szervezésében vett részt, 7 TDK hallgató munkáját irányította, 1 sikeresen védett PhD hallgató témavezetője volt az ELTE BTK Neveléstudományi Doktori Iskolában. 13 nyertes pályázat témavezetője vagy közreműködője.

A Practice and Theory in the Systems of Education neveléstudományi periodika alapító tagja, szerkesztőbizottsági tagja, a Neveléstudományi Egyesület alelnöke. 2009-ben az MTA Veszprémi Területi Bizottságától Az év kutatója társadalomtudomány területén címet nyerte el.


Előadásának összefoglalója

Nemzetközi törekvések a cigányság oktatásának fejlesztésében

Az előadás célja annak bemutatása, hogy az elmúlt években milyen jellegű fejlesztési törekvések jellemezték a cigányság oktatását a különböző európai országokban. A kérdés bemutatása egyrészt a szakirodalom, másrészt az uniós dokumentumok elemzésén alapszik. Látható, hogy a kulturális minták megértése, a gyermekek és a családok szükségleteinek figyelembe vétele, a mentorálás, a pedagógusok munkáját segítő asszisztensek alkalmazása, a diákok számára extracurriculáris tevékenységek biztosítása, a pedagógusok és a hallgatók felkészítése a kisebbségi helyzetű diákok fogadására számos tagállamban aktuálisan jelen lévő tendencia.